Monthly Archives: október 2013

tapéta a lakásban

A tapéta gyártásának technológiája

Lakásunk falainak tapétázása előtt kényelmesen válogatunk egy tapéta bolt kínálatában anélkül, hogy tudnánk vagy ismernénk a tapétagyártás technológiáját. Kevesen tudják, hogy a tapétagyártás során alapvetően három tapétafelületet eredményező eljárást alkalmaznak, ami a születő tapétakollekciók tekintetében szinte kimeríthetetlen számú tipust tesz lehetővé. Ráadásul hatalmas mennyiségben, hiszen a tapéta nyomóhengerek folyamatos, önmagukba visszatérő mintát adnak. A tapéta előállításának folyamatában igen sok esetben a gyártósorokon ezket a technológiákat kombinálják is. A tapéta előállítása során a flexonyomásos technológia az az eljárás, amely azzal együtt, hogy a tapétagyártás közkedvelt magasnyomásos technológiája lehetőséget ad az egyedi tapéta minták – mint a tapétákon közkedvelt levelek, virágok, -benyomására. Amikor a tapétán már ezek a benyomatok megjelenek a festék felhordása következik a tapéta ezen domború mintáira azzal az eljárással, amelynek során a tapétahengeren végigfutó ellennyomó henger a tapéta papírt a mintás nyomóhengerhez szorítja. Az egyes megtervezett tapéta minták finomságának, aprólékosságának függvényében különböző sűrűségű tapétahengereket ismerünk, amelynek mintáit a tapétagyártás során általában lézerrel marják a felületbe.

Virágcsokor rózsákból

A debreceni virágkarnevál

A debreceni virágkarnevál hagyományosan augusztus 20-án kerül megrendezésre a cívis városban. A virágfesztivál az egyik legnagyobb hazai fesztivál, amely nézők százezreit vonzza. Egyes becslések szerint a virágünnep idejére a város lélekszáma megduplázódik, ami jól mutatja az érdeklődést a rendezvény iránt.
A virágfesztivál igen tekintélyes múltra tekint vissza, egyes visszaemlékezések szerint, már a századforduló elején is voltak virággal díszített járművek a városban. A legendák szerint a rendezvény gyökere egy jótékonysági esemény volt. A sok virággal egy mentőautóra gyűjtöttek a városban, és ebből nőtt ki a rendezvény. A folyamatosság 1966 óta – néhány év kihagyásával – állandó. A virágos kocsik száma, és a rendezvényen fellépő csoportok lélekszáma is folyamatosan nő, bár a rendszerváltást követő években volt egy kisebb visszaesés anyagi okok miatt.
A virágkarneválon általában 15-20 kocsi vonul fel, amelynek összeállításához mintegy 3 millió virágot használnak fel. Az autók felállításának anyagi költségeit általában nagyobb cégek állják, de kisebb virágküldő szolgáltatók, virágboltok is kiveszik a részüket a kocsik feldíszítéséből. Egy-egy jármű kiállításához több tízezer virág szükséges. A zömében szárított virágokból álló autók megalkotása már-már művészi feladat, és több hetes munkát igényel, amelyben 30-40 ember vesz részt. Az első lépés természetesen a virágkompozíció kitalálása, amely már hónapokkal a rendezvény előtt megkezdődik. ezt követi a kocsi vázának elkészítése, és csak ez után jöhet az autó virágokkal történő feldíszítése.
A menet általában a debreceni Nagyállomástól a Nagytemplomon át a város stadionjáig tart. A kocsikat táncos és mazsorett csoportok kísérik. Az est fénypontja természetesen az esti tűzijáték, amely rendszerváltásig, talán  a legszebb vidéki tűzijáték volt.
Bár Magyarországon kétségtelenül a debreceni a legnagyobb virágkarnevál, nemzetközi szinten akadnak méltó vetélytársai. Ezek közül is kiemelkednek a holland virágünnepek. A tulipán hazájában sokszor élő virágokból épülnek hatalmas virágoskocsik, amelyek sokszor állatalakot, vagy épületek formáját veszi fel. Hollandiában több város is tart virágfesztivált, amelyből a zunderti emelkedik ki. A holland mellet ismertek még az angliai virágfesztiválok is, míg a mediterrán országokban virágszőnyeg kompozíciókkal ünneplik a tavasz közeledtét. A virágfesztiválok időpontja egyébként hagyományosan inkább a tavasz, hiszen ilyenkor van elegendő virág a fesztiválokhoz, és ezek az ünnepek hagyományosan a tavaszünnepekhez kötődnek.

Tűzrendész OKJ-s felnőttképzés

Akit érdekel egy kicsit is a tűz misztikus világa, ideje, hogy jobban megismerje ezt a fantasztikus elemet. A melyiksuli.hu oldalon fedeztem fel, hogy Budapesten is indul most tűzvédelmi előadói OKJ-s felnőttképzés. Magyarán szólva egy felnőtteknek szóló tanfolyam keretében, elsajátítható az a tudás, amivel el lehet helyezkedni tűzrendészként.

A tanfolyam díja nem eget verő, gyakorlatilag egy havi fizetésből kifizethető az OKJ-s képzés 160 ezer forintos költsége. A képzés hossza 220 óra, ez a tanfolyam intenzitásától függően, mintegy 6 hónapnak felel meg.

Ha sikeres vizsgát tettél, akkor lehetsz tűzvédelmi előadó, aki tanfolyamokat és tűzvédelmi képzéseket szervez, de arra is képesítést szerzel az OKJ tanfolyam keretében, hogy elkészítsd egy-egy létesítmény tűzvédelmi szabályozását.

Szóval ezernyi lehetőséget biztosít számodra a tanfolyam, aminek a végén egy hivatalos OKJ szakképesítéshez is hozzájutsz.

Ha tűzoltó szeretnél lenni, akkor ez egy jó köztes lépcsőfok, amely igen jó referenciaként szolgálhat, ha egy tűzoltóságnál akarsz elhelyezkedni. Sajnos arra vonatkozóan nem találtam információt, hogy létezik e tűzoltó OKJ felnőttképzés, de igyekszem ennek is utánajárni a közeljövőben.

Vonuló tűzoltóautó karambolozott Pécsett

Lakástűzhöz tartó tűzoltóautó szenvedett közúti balesetet szombaton délután Pécsett. A Mercedes gépjárműfecskendő megkülönböztető hang- és fényjelzéssel haladt a Nagy Lajos király útján. A tűzoltóautó a Jókai utca kereszteződésében karambolozott egy Opel Corsa személyautóval, majd lámpaoszlopnak csapódott. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a szerparancsnok, egy beosztott tűzoltó, a személyautó sofőrje és annak utasa sérült meg. A tűzoltók a Bánki Donát utcába tartottak, ahol egy lakás egyik szobájában bútorok és egyéb berendezési tárgyak égtek, egy másik helyiségben pedig textíliák lángoltak. A tűzesetnél bűncselekmény gyanúja merült fel.

Robbanótestet találtak Fóton

Hat családi házból fél órára kiköltöztették a lakókat pénteken délután Fóton, miután csatornázási munkálatok közben robbanótestet találtak a munkások a Béke utcában – tájékoztatta a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs tisztje az MTI-t.

Várkonyi Melinda elmondta, a Pest megyei városban az utcát a mentesítés idejére 300 méteres szakaszon lezárták. A terület átvizsgálását követően a gránátot a honvédség központi gyűjtőhelyére szállították megsemmisítésre.
Mint kiderült, egy 88 milliméteres kaliberű második világháborús német légvédelmi repeszgránát került elő a földből.

Gránátot találtak Csabdiban a tűzszerészek

Budapest, 2013. október 4., péntek (MTI) – Háromnegyed órás kényszerszünet után folytatódhatott az oktatás a Fejér megyei Csabdi iskolájában és óvodájában, amelyeket azért ürítettek ki, mert aknavető gránátot találtak a közelben – tájékoztatta a honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje péntek délelőtt az MTI-t.

Várkonyi Melinda elmondta, hogy a tűzszerészek által elvégzett műszeres vizsgálat során nem bukkantak további robbanótestekre.
A gránátot a helyszínről elszállították a honvédség központi gyűjtőhelyére, így a gyerekek és tanáraik, valamint az óvoda dolgozói – összesen mintegy nyolcvanan – visszatérhettek az óvodába és az iskolába.
A robbanótestre a Szabadság úton, egy épület bővítése közben bukkantak a munkások, az odaszállított földben. A tűzszerészek megállapították, hogy egy 8 centiméter átmérőjű, kilőtt német aknavetőgránátot találtak – mondta a kommunikációs tiszt.