Elsősorban magyar vállalkozásokhoz kerülnek az állami erdőgazdaságok fái

Elsősorban a hazai vállalkozások megfelelő minőségű és mennyiségű alapanyaggal való ellátását szolgálja az állami erdőgazdaságoknál a közelmúltban bevezetett faanyagforgalmi szabályozás – mondta el szerdán Zalalövőn a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára.

Bitay Márton a tölgyből padlókat gyártó Szalai Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt: a 22 magyarországi állami erdőgazdaság évente 3,5-4 millió köbméter fát termel ki, amelyből nagyjából 150 ezer köbméter a legértékesebbnek számító tölgy. Az új faanyagforgalmi szabályozás révén szeretnék biztosítani, hogy a fa elsősorban a magyar vállalkozásokhoz kerüljön, és előnyben részesüljenek az állami fafeldolgozó üzemek.
Az államtitkár felidézte, hogy 2014-ben a Magyar Fejlesztési Banktól a földművelési tárcához kerültek az állami erődgazdaságok, amelyek összesen 1350 szerződött partnernek – köztük több mint 1100 hazai vállalkozásnak – biztosítanak alapanyagot. Kiemelte, hogy például a magyar tűzifaforgalom 65 százalékát az állami erdők fái biztosítják, de jelentős szegmens a papírfarost előállítása is.
Úgy fogalmazott: “export rönk, mint fogalom” nem létezik, csakis piaci rönk van, amire van kereslet Magyarországon is. Példaként emelte ki a sajtótájékoztatónak is helyet adó családi vállalkozást, ahol a hazai alapanyagból magas hozzáadott értékű készterméket gyártanak, és azt külpiacokon is értékesítik.
Seres Szabolcs, a Szalai Kft. ügyvezetője kifejtette: az 1997-ben alapított, ma is családi kézben lévő cégük tavaly csaknem 12 ezer köbméter tölgyfát dolgozott fel. A jelenleg 115 dolgozót foglalkoztató cégnek tavaly már komoly problémát okozott a jó minőségű fa beszerzése, a feldolgozott mennyiség 50-60 százalékát tudták csak állami erdészetektől beszerezni, a többit nagy utánjárásokkal és kis tételekben sikerült biztosítani. Számukra azért fontos tehát az új állami faforgalmazási szabályozás, mert így mindig megbízható háttérből származhat az alapanyag – jelezte.
Az ügyvezető az MTI kérdésére elmondta: a tavaly mintegy másfél milliárd forintos árbevételt elérő kft. tömör és rétegelt svédpadlókat, vagyis minőségi készterméket gyárt a tölgyből. A prémium kategóriás áruikat pedig elsősorban Svájcban, Németországban és Ausztriában értékesítik.

Forrás: mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.