Szent Márton tisztelete szülőföldjén

Szent Márton évszázadokon átívelő kultuszának emlékeit mutatja be szülőföldjén, Szombathelyen, az egykori Savariában az a kiállítás, amely keddtől látható a Vas megyei levéltárban – mondta el az MTI-nek hétfőn Melega Miklós, az intézmény igazgatója.

A kiállítás célja, hogy bemutassa a Szent Márton-tisztelet szombathelyi és Vas vármegyei emlékeit, felmutatva, hogy a szent tisztelete, a köré épülő kultusz nem új keletű jelenség – mondta.

Hozzáfűzte: a tárlaton számos helyi vonatkozású, zömmel a levéltár gyűjteményéből származó, Szent Márton tiszteletéhez kapcsolódó iratot, eredeti oklevelet, térképet, pecsétet mutatnak be. Látható lesz egy 15. századból származó oklevél, amelyet a Szent Márton plébánia papja állított ki, megemlítve benne Szent Márton nevét, de megtekinthetik az érdeklődők például a vépi kántorkönyvet is, amelyben egyedi, Szent Mártonhoz szóló imádság található.
Megtekinthetők lesznek a középkori szombathelyi várostorony eredeti tervei, valamint az építmény méretarányos makettje is. A várostorony – amelynek legmagasabb pontján Szent Márton alakja volt látható – a 15. században épült fel, az 1817-es tűzvészben megrongálódott és 1837-ben bontották le.
Melega Miklós elmondta: az ingyenes kiállítás – amely része a Szent Márton-emlékév programjának – szeptember 30-áig hétköznapokon 9 órától 16 óráig, a Savaria történelmi karnevál első három napján pedig 22 óráig látogatható.
(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.